top of page

HUNGARIAN BRASS

2020 nyarán alakult meg a Hungarian Brass rézfúvós együttes, amivel az az álmunk valósult meg, hogy egy fiatal magyar rézfúvósokból álló együttest hoztunk létre. A formáció négy trombitásból, öt harsonásból, egy kürtösbÅ‘l, egy tubásból áll. Majdnem minden tagja az együttesnek Németországban tanult vagy tanul, vagy jatszik zenekarban; többek között Berlinben, Hamburgban, Stuttgartban, Hannoverben, Karlsruhéban, Mannheimban és Münchenben.

​​

Továbbá közös pont sokunk életében, hogy többségében a budapesti Weiner Leó Konzervatóriumba és a pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolában végeztük középfokú tanulmányainkat. Habár ebben a formában 2020 nyárán debütáltunk elÅ‘ször a színpadon, korábban, különbözÅ‘ felállásokban már zenéltünk együtt, és évek óta szoros barátságot ápolunk.


Egyénileg több Magyarországon, valamint nemzetközi porondon elért sikeres versenyeredménnyel büszkélkedhetünk, emellett szinte mind megfordultunk már olyan nagy zenekarokban, mint például a Berlini Filharmonikusok, Münchner Symphoniker, a Stuttgarti és Frankfurti Rádiózenekarok vagy a Stuttgarti, Frankfurti és Mannheimi Nemzeti Operaházak zenekarai, vagy a Holland Filharmonikusok, akár kisegítÅ‘ként, akár praktikánsként/akadémistaként vagy teljes állásban.


A repertoárunk, köszönhetÅ‘en az összeállításnak, nagyon széles és a zene szinte minden irányzatát felöleli. A komoly zene majd minden stílusában, egészen Bachtól a kortárs zenéig jelen vagyunk, és a könnyedebb műfajokból, mint filmzene, jazz is elÅ‘szeretettel merítünk.


Célunk egyértelműen az, hogy közelebb vigyük az embereket itthon és külföldön egyaránt a rézfúvós zenéhez, valamint hogy szórakoztassunk és közben mi is jól szórakozzunk.

bottom of page