Czeilinger Norbert

Basszusharsona
2002-ben kezdte meg zenei tanulmányait trombitán, Gucz Györgynél és Toldi Károly Csabánál Tárnokon, majd Roszkos Péternél Sóskúton.
2009-ben folytatta tanulmányait a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközözépiskolában Budapesten, ahol Huszár Gábor és Foltyn Péter tanítványa volt. 2012-ben az Országos Szakközépiskolai Harsonaverseny Különdíjasa lett. 2013-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus harsona szakára, Hőna Gusztáv tanítványaként.
Egyetemi évei alatt lehetőséget kapott Nyugat Európai turnén és egy Kínai turnén részt venni kisegítőként. 2015-től a Budapesti Operett Színház zenekarának tagjaként számos kül- és belföldi produkciókban és turnékon vett részt. Legfontosabb helyszinek közé tartozik Ausztria , Németország Svájc, Montenegro.
2016-ban a Debreceni Rézfúvós verseny II. helyezettje lett, ezt követően az V. Corpus Országos Főiskolai Verseny Különdíj nyertese.
Zenei évei alatt különféle zenekaroknál kapott lehetőséget kisgítőként dolgozni, többek között a Duna Szimfonikus Zenekarnál, a Budafoki Dohnányi Zenekarnál, a Virtuózok Kamarazenekarnál, a MÁV Szimfónikusoknál, a Magyar Állami Operaháznál, a Concerto Budapestnél és a Synchron Stage Orchestra Vienna-ban.